Kedves imádkozó és olvasó Testvérek!
Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, abban nincs meg az Atya szeretete. (1Ján.2,15)
Amikor azt a kifejezést halljuk, olvassuk, hogy világ, mindig valami negatívum jut az eszünkbe. Pedig a Szentírás nem mond rosszat a világról, hiszen azt Isten szeretetből teremtette és bölcsességénél fogva rendezte be. Nem azt jelenti, tehát az a mondat, hogy “Ne szeressétek a világot”, hogy az, aki Istenhívő ember, ne szeresse a földi életét, hiszen az Isten ajándéka. Nem jelenti azt, hogy aki keresztyén annak nem lehet tulajdona, vagyona, sőt akkor keresztyén igazán, ha szegény. Amit kapunk, amiért megdolgozunk, amit öröklünk, az lehet Isten ajándéka. Azért, hogy azzal is szolgáljunk másoknak, ha kell Isten ügyét. Nem jelenti azt, hogy el kell fordulnunk az emberektől, mert az a világ szeretete, ha vannak nem hívő ismerőseink, barátaink. Nem remete életre hívott el Isten, legfeljebb néhány embert.
Mit jelent tehát az: “ne szeressétek a világot!”? Életünk céljai Isten szerint valók legyenek. A napi teendőid miatt ne hanyagold el Isten ügyét, lelked táplálását. Világi az, ami nem az Isten akarata szerint való. Tehát lehet “jó” dolog is világi. A földi javak megszerzése nem lehet cél, legfeljebb eszköz lehet mindaz, amivel rendelkezünk, hogy jobban tudjuk Isten ügyét szolgálni. E világ gonosz példáit, céljait és módszereit nem alkalmazhatod, ha Jézushoz tartozol. Nem lehet “minden áron” megszerezni dolgokat, mert azért később sokkal nagyobb árat kell fizetni. Amikor kárt szenvedünk, az is lehet Isten nevelő eszköze. Amikor engedi, hogy veszítsünk, anyagiakban, szakmailag, bárhogyan.
Hogyan kell helyesen szeretni a világot? Bizonyságtétellel Isten szeretetéről. Másoknak is mutatva a szabadulás, hit útját. Minden ember javát és Istenhez találást szolgálva. Megbocsátó szeretettel, mások helyzetébe belegondolva. Imádsággal: barátért, nem szimpatikus emberekért, vezetőkért, kollégákért, a nagyobb családunk nem keresztény hitben élő tagjaiért.
A mi hitbeli örömünk, ha van, mindig Istenre mutat. Végső soron azt világosan látunk kell, hogy ennek a világnak az elmúlás a sorsa, de aki az Isten akaratát cselekszi, annak az élete nem múlik el, megmarad örökre (1 Ján. 2,17). Jézus Krisztus keresztje azonban áll, “elmúlás és rom felett” (230. dicséret, Református énekeskönyv).
Varga Róbert lelkipásztor