Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta. (János 3,36)
A legtöbb ember nem érti azt, hogy ebben a “modern” világban miért mondják azt némelyek, hogy az ember bűnös és Isten haragja van rajta. Ilyenkor az is elhangzik, hogy “Nem vagyok én haragban az Istennel, nem bántottam meg őt semmivel!”. Nem is kellett megbántani az Istent, mert úgy születünk a Szentírás szerint, hogy Isten haragja van rajtunk, mint Ádám és Éva utódain. Ők voltak azok, akik szakítottak Istennel és annak az átka van minden emberen. Még azokon is, akik egyébként – legalábbis maguk szerint “jó” emberek. Nem követtek el törvénybe ütköző tetteket (ez sem olyan biztos), és nem öltek meg senkit sem, nem lopott el a másik tulajdonából semmit sem, és nem csalta meg a férjét, feleségét sohasem (ez nem érdem, hanem a házasság alapja). Azt pedig végképp nem értik és nem akarják elfogadni, hogy egy csecsemő, aki pár órás, pár napos, hogyan vétkezhetne Isten ellen, hiszen még a tudata sem felnőtt?
Az ősbűn azonban nem az erkölcsi cselekedetek alapján van rajtunk, a jó vagy a rossz tetteink alapján, mert ez is relatív sok ember szerint – hanem az Isten elleni őslázadás miatt. Az a bűne az embernek, az eredendő bűne, hogy az Isten hatalma alól bújt ki és az alól függetlenített magát. Ez öröklődik lelki értelemben a generációkon át.
Aki Magyarországon születik, az magyar állampolgár lesz, aki az USA-ban, az amerikai. Mivel minden ember az Istennek hátat fordított ember világába születik, így hitetlennek, ezért az Istentől elszakadt állapotba születik bele. Akár hiszi ezt, akár nem, akár akarja, akár nem.
Ma inkább közömbösek az emberek az Istennel szemben, de a legtöbben nem keresik őt, csak az Isten hiánya miatt állapotban élve nem értik, hogy miért olyan a világ, amilyenné tettük? Isten azonban úgy szerette ezt a világot, hogy Jézust, az egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen. Vagyis a mi ítéletünket és Isten haragját vette magára, értünk, helyettünk ő halt meg, hogy mi élhessünk hit által. Aki ezt elfogadja, megérti, és igent mond Istennek, az a helyére kerül. Arra hív minden embert, hogy béküljön meg vele, és akkor lekerül róla Isten haragja.
Varga Róbert lelkipásztor