Isten tervei sokszor mások

Olvasandó: Bírák könyve 7. fejezet

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Gedeont Isten választotta ki arra, hogy az Istentelen, emberáldozatokat is bemutató pogány midianiták ellen győzelmét megmutassa. Gedeon gazdálkodó volt, aki semmiféle katonai kiképzést nem kapott. Isten időnként furcsa döntéseket hoz, de ez pont azért történik, hogy világossá tegye: minden győzelmünk az Ő áldásából fakad.

Először visszatér a házába 22 ezer ember, mert féltek, ezért Isten hazaküldte őket. Kiderül, hogy még így is sokan maradtak, legalábbis Isten szerint. Aki ott maradt, azokat le kellett vinni a folyóhoz. Aki nem tudott várni hanem nekiesett a víznek, mint egy kutya, az nem volt alkalmas arra sem, hogy türelmesen megvárja, amíg a harc fordulatot vesz és győzelmet arathatnak. Aki letérdelt és a tenyeréből ivott, az más lelkületű és más gondolkodású ember volt.

Sokszor látszólag jelentéktelen dolgokon múlik az, ami igazán fontos. Kiderül ebből az is és jól jegyezzük meg: Istennél, Istennek más a lényeges és a fontos, mint nekünk. Így és ezért kell végig gondolnunk még a döntéseink előtt: valóban lehet az amit tenni akarunk Isten akarata?

Végül 300 embere maradt Gedeonnak, fél is, mert ez a létszám brutálisan kevés a midianitákhoz haderejéhez képest, akik a szövetséges seregekkel együtt ellepték a völgyet, ameddig a szem ellátott. Isten másképpen cselekszik, mint mi azt gondoljuk, vagy ahogyan mi tennénk. Neki a kevés is elég.

Gedeon leborul Isten előtt és imádkozik (15.v.), Isten pedig cselekszik. Összezavarodnak az ellenséges katonák a hirtelen támadt fényben, amit Gedeon fáklyái adtak, egymásnak esnek és nem Gedeon embereinek. A csata már akkor eldőlt, amikor még valójában el sem kezdődött.

Amikor Isten harcol értünk, mindig így van. Mi még nem látjuk a dolgok végét, kimenetelét, de Isten már igen.

A tanítványok csak azt látták, hogy Jézus ott függ a kereszten, de Isten tudta: Fia feltámad! Bízz benne jobban!

Varga Róbert lelkipásztor