Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!
Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm. (Róma 14,17)
Jézus az Isten országát több példázatban hasonlítja lakomához, de az Isten országát mégsem azonosítja egy lakomával. Az ember vágyik a lakoma után, enni mindenki szeret, ezt a vágyakozást használja arra, hogy jobban megértsük a tanítását. Az emberek hajlamosak arra, hogy az év örömeit sűrítve, tömörítve akarják megélni, de ez olyan lenne, mint jó életszakaszok idején levegőt venni, egyébként pedig oxigén nélkül élni akarni.
Sokan úgy gondolják, hogy akinek jól megy itt a földön, annak majd a mennyben is jó dolga lesz. Jézus azonban mást mond. Azt mondja, hogy az Ő igazi országa nem azonos az evéssel, ivással vagy épp a szüntelen rendezvényekkel, hanem a Szentlélek általi öröm a jellemző annak az életére nézve, aki Istennel jár.
A Szentírásból az is kiderül: aki csak a bulik, lakomák, partik világában érzi jól magát, annak lehet, hogy jó egy ideig, de utána rossz lesz, aki pedig az Isten országa szerint él, annak előtte lehet, hogy a földi életében sok olyasmi történik, ami nem jó, de az Isten országban már nem így lesz. Ott és már hitben idelenn is, igazság/valóság – mind a 2 szót használja Jézus – lesz a része, békessége lesz és öröme, akkor is, ha nincs is igazán minek örülni a bajok közepette, de a Szentlélek által mégis tud örülni és békessége lesz. Jézus pont ezt végezte el a kereszten. Akkor is igaz, amit a hitről és az új életről tanít, ha ezt nem mindig látjuk is minden mélységben. Ennek lehet örülni és ez lehet a békességünk forrása is.
Varga Róbert lelkipásztor