Kedves imádkozó és olvasó testvérek!
Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő pedig rám tette jobb kezét, és így szólt: Ne félj, én vagyok az első és az utolsó és az élő, pedig halott voltam, és íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és pokol kulcsai. (Jelenések k. 1,17-18)
Valaki azt mondta: Ha nincs élet a halál után, akkor milyen lehetőségek közül lehet választani? Az életnek sokszor akkor szakad vége, amikor a legjobb, máskor meg akkor, amikor minden a legrosszabb. Tényleg igaz az, hogy a halál uralkodik mindenen? Semmiképpen nem!
Amennyiben nincs halhatatlanság és a halál a végállomás, akkor – és pont erről ír Pál is: reménység nélkül valók lennénk. Akkor csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban. Ha nincs örök élet, akkor a jelen élet is silány és értelmetlen, hiszen nem érdemes sem erkölcsösnek, sem tiszta életűnek lenni. Akkor igaz az a pogány jelszó: “Élvezd a mát, mert holnap úgyis meghalsz!”
Az energiamegmaradás elve megvan a világmindenségben. Azt is hallottuk már: Energia nem vész el, csak átalakul. Amennyiben a világmindenség gondosan “őrzi” az energiát, akkor maradandóan őrzi az erkölcsi jellemet is. Isten pedig gondoskodik arról, hogy az örök élet az Istenhívő ember számára már itt a földön elkezdődjék, a Krisztusba vetett hit által. Ez pedig minőségi életet eredményez. A belső, lelki értéknövekedés és az életvitel változása, megtisztulása, szentebbé, Isten számára elkülönítetté válása által.
Pál nem véletlenül írja ezt: “Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája” 2 Tim.4,8. Isten a legjobbat “tette el” nekünk, azt, ami már itt a földön megkezdődik, akkor, amikor valaki Jézus mellett dönt, behívja és befogadja Őt az életébe: az elvehetetlen, el nem múló, örök életet!
Varga Róbert lelkipásztor