Olvasandó: Luk.19.5
Kedves imádkozó és olvasó Testvérek!
Nem mindenkit hívott Jézus magához, de akinek a szívében azt a vágyat látta, hogy akar vele találkozni, az előtt nem volt akadály. Jézus hívása határozott volt Zákeus felé. A “leskelődő” vágyakozó is fontos Jézusnak. A hívás személyes is volt, nevén nevezte azt, akit hívott – ebből az is kiderült, hogy ismer mindnyájunkat. Akit megszólít, annak személyesen kell válaszolnia a hívásra.
A Krisztus követés soha nem erőszak, mindig várja Isten a mi válaszunkat. A hívás sürgető volt: “hamar szállj le!” – mondta Jézus. A megtérés Istenhez mindig jelen időt jelent. Még ma – nem holnap, vagy azután. A halogatás mindig a tett halála. Leszállni az életünk, akaratunk fájáról, vagy trónjáról mindig nehéz. Mi annyi jót képzelünk magunkról, és kínos belátni: le kell szállnunk abból, ami az Isten előtt nem kedves.
A kegyelem azoknak szól, akik készek belátni, meglátni és megvallani mindazt, ami nem Isten szerint való az életükben. Jézus hívása szeretetteljes volt: “Ma nekem a te házadnál kell megszállnom” – mondta Zákeusnak. A szeretet mindig ilyen – nem megvet, hanem elfogad és megmenteni akar. Jézus bement Zákeushoz, pedig vallási értelemben, mint fővámszedő – tisztátalan volt, de mégis. Ez a mégis az Isten szeretete.
Jézus hívása tartós volt. Ma is hangzik, azóta is, mindnyájunk felé: “Gyere és kövess engem!”. Amikor valaki hitre jut, akkor igaz lesz amit itt is mondott Jézus. “Ma lett üdvössége ennek a háznak.” Ma is, most is ugyanazt akarja Jézus: Hogy az életünk ne a pusztulás, hanem a megmenekülés felé tartson!
Varga Róbert lelkipásztor